3. rész

Este hét óra van. Az RTL székház teljesen megtelt. Az emberek tolakodva próbálnak előre férkőzni és jobb helyet találni, de aki álló jegyet szerzett csak, annak ezzel kell szembe néznie. A tini lányok ott állnak az ajtóba és várják, hogy valaki kijöjjön, de ők szerintem nem lettek tájékoztatva arról, hogy ilyenkor sminkesek és fodrászok keze alatt vannak az imádott énekeseik. Buták és naivak. Kezemben a telefonommal csinálok egy képet a gyülekező tömegről, majd besétálok az öltözők felé és megpillantom Benny-t.

-Benny hol van Oli? – kérdezem és megölelem a barna hajú, kicsit megszeppent fiút. Visszaölel, majd kibontakozik karjaim közül és végre megszólal.

-Bent az öltözőben – mondja és minden jel nélkül beszaladok az említett helységbe. – Oliiiiiii – mondom, és hátulról átölelem. Megsimítja a karomat, ami hatására jól eső bizsergés fut végig gerincemen. – Nézd – mutatom neki telefonom és a képernyőre mered. – Rátok várnak, ha jól látom.

- Megyek – mondja és feláll. – Itt maradsz? – kérdezi az ajtóból visszafordulva és keze után nyúlok.

- Megyek veled – mondom, és a derekamra teszi kezét. Haja fel van zselézve és már a smink is rajta van, viszont csak egy farmering és egy szürke melegítő van rajta. Olyan, mintha egy szépséghibája se lenne. Mintha tökéletes lenne. A mosolya, a járása, ahogy beszél, a szeme, a szája, a haja.. de részben igaz is. Számomra tökéletes. Miket gondolok? Ő az egyik legjobb fiúbarátom és kamuból, ismétlem, KAMUBÓL kell egymás kezét fognunk. Visszafogom magamat és pár folyosó végig sétálása után ki is érkezünk a bejárathoz. Hangos sikítozást hallok meg a bal oldalamról, mikor megérkezünk Olivérrel a tömegbe. Olyanok, mint a piócák. De tényleg, ha egy jön, akkor már a másik is itt van és levakarhatatlanok.

Bő negyed óra után egy stábtag már kirángatta Olit a tömegből, majd egy újságíróhoz vezetett minket. Csak annyit mondott, hogy van 10 percünk és mindent bele. Egy férfivel találtam szemben magam, aki illedelmesen köszönt –kézfogással- Olivérnek, majd nekem is bemutatkozott. Kovács András, egyenesen az egyik napilaptól.

-Olivér a verseny miatt jöttél haza, így milyen érzés ilyen nagy szeretetben élni és ekkora rajongói csoporttal rendelkezni?

-Nagyon jó érzés és tényleg nem tudjuk a srácokkal megköszönni elégszer nekik, hogy vannak nekünk. A kitartás az egyik legnagyobb erény.. Én nagyon sokszor próbálkoztam, hogy itt legyek.. évekig dolgoztam érte... volt pár kudarc, de soha sem szabad feladni!

- És a kedves melletted álló hölgy, Amanda, a barátnőd, igaz?!

- Igen, már a korábbi X-Faktorból is ismertem őt, most pedig egymásra találtunk – mondja és végig simít karomon, miközben a bal oldalamhoz dörgölőzik.

- Amanda milyen érzés Olivér barátnőjének lenni? – kérdezi a férfi és a torkomban lévő gombóc egyre nagyobb lesz. Megijedek a kérdéstől, mert erről nem volt szó. Én nem tudom magam kivágni az ilyen helyzetekből. Nem tudok rögtönözni, SEGÍTSÉG!

- Nagyon jó érzés tudni, hogy miközben dolgozok, együtt lehetek azzal, akit szeretek – mosolygok és büszke vagyok magamra, amiért ilyen jól kivágom magam ebből a kérdésből. Köszönöm, nekem már most elég volt.

- Nem furcsa, hogy a szerelmed ott énekel előtted és te csak egy táncos maradsz a háta mögött?

- Nem vagyok csak egy táncos! – kicsit ideges leszek a kérdésre. Nem kell engem leminősíteni a munkám miatt. Ő is csak egy író, nem ő a főszerkesztő. Leminősítem? Nem! – Én nekem ez a szakmám, amit élvezek csinálni és szerintem a mai világban ez nagy szó. Egyáltalán nem furcsa, mivel Oli és én is azt csinálhatom, amit imádok és mindig is nagy álmunk volt.

- Köszönöm szépen, megkérhetlek titeket, hogy egy képet csinálhassak rólatok?! – Olivér hátam mögé megy és előre veti karjait a vállamon, majd a mellkasom előtt megfogom kezét. Mosolyogni kezdek a kamerába majd még egyszer megköszönni és elmegy.

De nem az történt, amire számítottam. Nem az, hogy besétálunk a folyosón. Oli egy erőteljes mozdulattal magával szembe fordított és arcát az enyém felé kezdte közelíteni. Szívem a torkomban dobog, gyomromban már egy lepke-csata folyik, arcomat érzem, hogy tűzvörös és szívem akár csak egy madáré szabad és szárnyal. Szabadnak érzem magam és feszültnek egyszerre. Telt ajkai egy kis résnyire kinyílik és hatalmas keze a derekamra csúszik. Nagy levegőt veszek és szám kiszárad. Ujjaimat idegesen ökölbe szorítom és egy lépést tesz felém. Lecsukja a szemeit és a levegővételem teljesen szabálytalan lesz. Most tényleg meg fog csókolni? Itt mindenki előtt? És akkor már nem számított semmi. Hagytam, hogy a szívem irányítson és az arcára tettem kezemet. Gyengéden végigsimítottam rajta és már ajkaink falták a másikét. Mintha erre vártam volna már több mint egy éve. Egy beteljesült álom, a telt ajkú fiúval. Boldog és szabad vagyok. Kezeit derekamon átöleli.

Most jó.

Tökéletes.

Számomra az.

2. rész

Yours are the sweetest eyes I’ve ever seen. Ez az egy dalszöveg részlet jár a fejembe, így felkelés után 1-2 perccel. Az éjszaka során kicsit sétáltunk, majd egy hatalmas ásítás után megkértem Olivért, hogy jöjjünk fel. Feljöttünk és leültünk a nyolcadik emelet lépcsőire. Nevettünk, énekeltünk, jól éreztük magunkat és hajnali háromkor bedőltem az ágyba. Jó kis este volt. Újra 16-17 évesnek éreztem magam, mikor az volt a legnagyobb bajom, hogy a kozmetikus csak 2 nappal később ad időpontot a kértnél. Gyerek voltam arra a pár órára. Így mosollyal az arcomon kelek ki a biztonságot adó meleg takaró alól és felülök az ágyon. Szombat. Élő show. Nagyot nyelek és felállok. Mamuszomba dugom talpamat és pizsamámra felveszem a térdig érő köntösöm. Álmosan megdörzsölöm a szememet és kicsoszogok. Az ajtót résnyire nyitom, de hallom ahogy Niki dalolászik így már nem félek attól, hogy bárkit felkeltek. Nagy hangzavart keltve a mamuszommal kiérek a nappaliba és intek barna hajú barátnőmnek.

-Mi ez a jókedv? – kérdezem tőle és érzem a frissen lefőtt kávé illatát. A konyhába érve egy bögrét előveszek és beletöltök egy kisebb adag fekete életerőt.

-Ádámmal ma este elmegyünk bulizni – fordul hátra a kanapén és mosolyogva, kávéval a kezemben ülök le a nappaliba helyet foglalóra kanapéra. – Annyira feltölt energiával és ugyanazt érzem, mint régen.. – álmodozik, szerelmes és boldog. Hogy én mennyire irigylem őt! Megrázza a fejét és rám szegezi tekintetét. – Na és Te meg Olivér? Alakul valami? – nagyot nyelek kérdésére és nem merem az igazat bevallani.

Gyáva vagyok. Nagyon is!

-Persze, alakul, csak még nem vagyok olyan szerelmes, mint Te – mondom és a TV távirányító után nyúlok. Nem akarom ezt a témát feszegetni, de mégis késztetést érzek arra, hogy elmondjam, legalább a legjobb barátnőmnek. Mire már összeszedek annyi bátorságot, hogy megszólaljak, Ő feláll és egy laptoppal a kezében tér vissza. Nem hagy szóhoz jutni és egyből egy szívbe maró képpel szembesít. Én és Olivér vagyunk, a sötét sétány gyér fényeiben, kéz a kézben. Látszódik, hogy egy fejjel alacsonyabb vagyok nála. De a kép kicsit homályos, sötét és érzelem nélküli. – Ez mi? Honnan van? – teszem fel a nagy kérdést és a válasz engem is meglep.

- Egy rajongó posztolta a szőke herceged idővonalára – felnevetek a kijelentésre, de csak a képet bámulom. Ereje van egy ilyenek. Számomra. Mielőtt bármit is kommentálnék a képre, kopogást hallok meg. Bágyadtan és komótosan sétálok a bejárati ajtó felé, ahol nem várt vendég áll.

- Jó reggelt – mondja és öleléssel köszönt. – Csak szólni jöttem, hogy fél óra múlva indulunk a székházba – kibontakozok karjai közül, majd előhúzom pizsamám zsebéből a telefonomot. 9:42.

- Ilyen korán? – kérdezem szemöldökömet felhúzva.

- Jaja, sokat kell gyakorolnunk – elhúzza száját, majd megfordul. – Lent várunk!

Gyorsan észbe kapok, mikor Sziki eltűnik előlem és sietősen bemegyek szobámba. Egy szürke melegítő gatyát, fehér ujjatlan polót és egy fekete, szürke csíkos pulcsit választok ki és bemegyek a közös fürdőszobánkba. Leveszem a pizsamám és a szennyesbe dobom, majd langyos vizet engedek a zuhanyzóba és beállok a kabinba. Jól eső feltöltődés számomra a kényeztetést nyújtó víz lassú folyása teljesen megterhelt lelkemre. Mintha pár perc alatt levennék az összes terhet vállamról, de akkor meghallom a csengőhangom és elzárom a vizet. Kilépek a kabinból, magamra terítem a köntösöm és felveszem a telefont anélkül, hogy megnézném ki keres.

-Hol vagy már? – kérdezi mérgesen a vonal másik végén lévő Benny.

-Két perc – mondom és kinyomom a telefont. Hajamat megdörzsölöm egy narancssárga törölközőbe és a köntös alá veszem a fehérneműim. Felveszem a fehér pólót, majd a pulcsit. Zoknim és nadrágom felhúzása után kirohanok a nappaliba, telefonomat zsebre vágom és fekete bőr táskám után kutatok. Meg is találom a konyha egyik bárszékén. Megnézem, hogy minden benne van-e ami kell nekem, mint pl. a pénztárcám, kulcs, töltő. Miután megtalálom ezeket is a táskámban, gyorsan felhúzok egy fehér Converse cipőt és a kezemről lehúzom a kicsit megázott hajgumim, majd összefogom szőkés barna tincseimet. Kinyitom az ajtót, majd nem foglalkozok az ajtó, kulccsal való bezárásával, mert a többiek még biztos itthon vannak. 

A lift pillanatok alatt megérkezik, és az alagsorba indul meg. A parkolóházba érve kiszállok és szememmel a 4 srácot keresem, akik ott állnak a fekete, 8 személyes busz mellett és mind a telefonjukat nyomkodják.

- Bocsi a késésért – mondom és bepattanok hátra a szokásos helyemre a buszba és az ölembe veszem a táskám.

- Megszokott – legyint elölről egy ismerős személy.

- Neked is szia Ákos – mondom és előveszem a táskámból a telefonom, majd a fülhallgatóm. Olivér helyet foglal velem szembe, Ya Ou mellettem. Sziki és Benny egy sorral hátrébb ülnek be. A  busz elindul és a fülembe nyomom a fülhallgatót. A Little Mix – Little Me sorai szólalnak meg, majd rezegni kezd a fehér készülék és csodálkozva nézem meg, hogy üzenetem érkezett a közösségi portálon. A zenét leszüneltetem, majd megnyitom az üzenetet.

„Köszönöm a tegnapot, tényleg:)” – Oliver Patocska.

„Én köszönöm, nagyon jól éreztem magam:)” – Amanda Horvath.

„Megismételhetnénk valamikor” – Oliver Patocska.

„Nincs kifogásom ellene..:)” – Amanda Horvath.

-Azt ne mondjátok már, hogy itt beszélgettek egymással szemben, facebookon – mondja Ya Ou és csodálkozva pillant telefonomra. Gyorsan lezárolom és egy elfojtott mosollyal nézek Olivérre.

-Igen, mert olyan témáról van szó amiről nem illik férfinak hangosan mesélnie – mondja és kinézek az ablakon, hogy nehogy észre vegye Ya Ou, hogy percek választanak el a hangos röhögéstől.

-Ja persze, majd pont kinézem Amandából, hogy ilyenről beszél veled.. – húzza gúnyos mosolyra száját Sziki, aki hátulról pont rá lát az arcomra. Kezemmel próbálom eltakarni magamat, kevés sikerrel. Hátam mögött kuncogni kezd Ákos, akinek bal kezemmel kicsit beleverek a vállába. Csak még jobban röhögni kezdenek a fiúk szerencsétlenségemen, majd feladom és olyan hangos röhögésbe kezdek, hogy a sofőr is hátra pillant.

- Mi baja van? – kérdezi Benny, aki kezeiben tartja fülhallgatóit. Úgy tűnik, hogy még a zenénél is hangosabb vagyok.

- Semmi – mosolyog mellettem Ya Ou és vállba vereget. Elkezdek köhögni és addig üti hátamat, míg abba nem hagyom. Veszélyes egy társaság.

1. rész

Kiss me hard before you go, summertime sadness. Ősz van, mégis szomorú vagyok. Halkan szól fülhallgatómból Lana Del Rey megnyugtató hangja, miközben egy meleg kakaó gőzölög kezemben. Az ablakon bámulok ki, ami tökéletes látást nyújt a Corvin sétányon várakozó –többségében- lányokra. Vacognak, fáznak és már gondolom ki is hűltek ebben a borzasztó hidegben, de nekik csak egy céljuk van. Aláírás életük szerelmétől és kép a jövendőbeli férjükkel. Én is ilyen voltam.. többségében minden tinédzser lány ilyen. Mondhatni én is serdülő vagyok, mivel a 19 évemmel még se felnőtt, se gyerek nem vagyok. Egy mutánsnak titulálnám magam.

Péntek délután van, ha nem említettem volna. A főpróbák napja. Én már végeztem, mivel minden táncot megcsináltunk és begyakoroltuk az énekesekkel. Gondolataim elkalandoznak az egyik koreográfiára, a Radioactive-re. Ezen a héten az a legnehezebb tánc. Minden lépés meg van határozva, egyenes testtartás és komoly arc. A zene véget ér és a két szám közt meghallok egy hatalmas sikítást. Ijedten kikapom fülemből a fülhallgatót, majd lenézek a tömegre. Megérkezett Ádám és Ákos. Mindenki köréjük gyűl és sikítozva várják, hogy sorra kerüljenek. Megrázom fejem, majd úgy döntök, hogy kimegyek szobámból. A kakaó felét megiszom, ami félig kihűlt. Felveszek egy barna ballon kabátot és a nappaliba megpillantom három lakótársam, a másik három táncos lányt.

-Amanda keresett a pasid – röhög Niki, az egyik legjobb barátnőm. A pasid. Milyen nyers és fájó szó ez. Mintha egy tárgyról lenne szó. De jelen esetben igaz is a „tárgy” minősítés. Múlthét csütörtök óta kell játszanom egy kamu barátnőt, amiről csak Ő, a management és én tudok. Mindenki mást átverünk ami bűntudatot ébreszt fel bennem.  Olivér elfogadta, hogy régi barátnője lelépett, de a sok rajongói felkérés miatt, kellett neki valaki. És itt jövök a képbe én. Régen – még 2011-ben – megismerkedtünk és tartottuk a kapcsolatot. Idén viszont nem tudtam, hogy jelentkezik, így mikor az első főpróbán megpillantottam megörültem neki, hogy nem csak 3 legjobb barátnőmet ismerem innen. Olivér ugyanúgy fogadott, mint mielőtt kiment Angliába. Mikor kikészült két hete a barátnője miatt én vigasztaltam és nem volt kérdés, vállalkozok arra, hogy a „barátnője” legyek. Tulajdonképpen csak azt csináljuk, mint pár hónappal ezelőtt. Megöleljük egymást és néha adunk egymásnak egy-két puszit. Bennem megbízhat, de sajnos nem csak ezeket kell csinálnunk. Kéz a kézben kell mennünk bárhova és ha meglátunk egy kamerát meg kell hogy csókoljuk egymást. Hál’ Istennek még nem kellett megcsókolnom, mert nem kerültünk olyan helyzetbe, még. Remélem minél később kerül arra sor.

-Mit akart? – kérdezem és a konyha felé veszem az irányt. Kiveszek egy üveg vizet a hűtőből és egy jó nagyot húzok belőle. Kellemes kényeztetés ez számomra, mivel a kakaót túl édesre készítettem.

-Ja csak annyit, hogy itthon vannak és ha van kedved menj át – mondta Anita és bement a fürdőszobába.

-Őőő izé én lemegyek a sétányra, valaki? – kérdezem. Lindától, Esztitől és Nikitől is értelmetlen, szúrós pillantásokat kapok. – Jó, akkor majd jövök - A kabátomat összegombolom elől, majd kimegyek a lakásból. Hirtelen nem tudtam, hogy kivel menjek le aztán eszembe jutott, hogy ki a tökéletes és a lányok is örülni fognak neki. Átmegyek a nyolcadik emeletre és besétálok az ajtóig. Bekopogok, majd várok. Pillanatok múlva Bence nyit ajtót. – Szia Benny – ölelem meg őt és már áll is arrébb, hogy beengedjen.

- Nem köszi, nem megyek be. Olivér? – érdeklődök és hangomra meg is jelenik.

- Szia – mondja és 2-2 puszit adunk egymásnak. – Mizu?

- Lejössz velem? – szemeimet kicsit kitágítom, hogy nagyobbaknak tűnjenek és kiskutya szemeket eresztek meg felé. Mosolyt ölt arcára és nevetni kezd, ha minden igaz rajtam.

- Veszem a bakancsom és a pulcsim – mondja és eltűnik percekre. Ott maradok az ajtóba Bennyvel aki felhúzott szemöldökkel méreget. Kezeit összefonja mellkasa alatt és úgy érzem, hogy kicsit furcsa helyzetbe kerültünk.

- Komolyan két puszival köszöntök? – kérdezi és beleharapok alsó ajkamba. Kínos szituációba keveredtem.

- Nem akarok semmit se elsiettetni – mondom és Oli megérkezik. Megfogja a kezem és rá se néz a haverjára, már indulna is. Maga után húz és el is indulok, de visszanézek. Benny szugerál minket és rázza fejét.

- EZ NEM A 20. SZÁZAD! – kiabálja utánunk és én csak elnevetem magam. Szerintem bevette.

- Mi ez a sietség? – kérdezem a liftbe, ahol már elengedem barátom kezét.

- Hallottam ahogy Benny kérdezi a két puszit és még a bakancsomat se kötöttem be, úgy siettem, hogy ne szóld el magad – kicsit mérgesnek tűnik és felhúzza annyira a gatyáját, hogy lássam a lógó cipőfűzőit.

- Kösd be, el fogsz esni!

- Mindig így hordom – elröhögi magát és bele boxolok a vállába. A lift megáll és automatikusan egymás kezéhez kapunk. Szorosan összefonjuk ujjainkat és úgy lépünk ki az emberekhez. Ahogy meglátom az ajtót, sok rajongó pillantását érzem magamon. Megszorítom kezét és nagy levegőt veszek. Elsőnek fogok így találkozni a rajongókkal, mint Oli Úr barátnője. – Nyugi – mondja és kinyitja az ajtót. Kienged maga előtt, de kezemet szorosan fogja. Egyre erősebben szorítom ujjait és csak a földet pásztázom. Egyre több kattanást hallok, ami azt jelenti, hogy fényképeznek. Nagyon jó. Izzadni kezd tenyerem és annyit érzek, hogy elengedi Olivér a kezem. Megijedek, de amilyen gyorsan, kiszabadok a sok lány közül. Leülök a kőre, ami a sétány közepén helyezkedik el. Hát nem erre számítottam, de így is jó. Csak várok.. és várok.

Már épp beleélem magam körmeim tanulmányozásába, mikor egy piros tornacipőt és egy fekete csizmát pillantok meg magam előtt. Minden igazzal két Wayer. Felnézek arcukra és megpillantom, ahogy kipirult arcukkal és csillogó szemeikkel, engem pásztáznak. Az egyik szőke a másik fekete. A szőke fekete bőrdzsekit visel –aki a piros tornacipőt is- a fekete viszont egy hasonló ballonkabátot, mint az enyém.

-Sziasztok, segíthetek? – kérdezem és felállok. Lesöpröm hátsó felemről a koszt és miután végeztem ezzel, a zsebembe rejtem tenyeremet.

-Szia – mondják szinte egyszerre. – Te vagy Olivér új barátnője? – kérdezi a fekete hajú. Kicsit kínosnak és frusztráltnak érzem a levegőt egy perc alatt.

-Igen, Horváth Amanda vagyok – kezet nyújtok és ők is bemutatkoznak. Bettina, -a szőke- és Gabriella –a fekete, értelemszerűen-. – Ti hogyhogy nem Olinál álltok sorba?

- Hát van vagy 5 aláírásunk tőle, már felismer minket – von vállat Gabriella.

- Jaja. Nagyon mázlista lány vagy – mondja Bettina és mosolygok. Ismerem a bevált trükköt. Mosolyogj és bólogass. – És mióta ismeritek egymást?

- Mi még 2011-ben találkoztunk. Én táncosnak, ő szóló énekesnek jelentkezett – mondom és élvezettel mesélem a „történetünk”. - Aztán most, hogy én is meg Ő is itt van, úgy gondoltuk, hogy… - és elnyelem az utolsó szavak. Elkezdjük? Mit? Ami sose volt meg, vagy a hazugságokat? Mert nem mindegy! Még kérdeznek párat, majd mikor Oli megjelenik, megfogja a kezem és elegánsan távozunk.

- Nagyon rossz volt? – kérdezi és rám néz. Megrázom a fejemet, de nem hagyja abba a faggatózást. – Látom, hogy valami nem okés. Nagyon nem! – elnevetem magam és megenyhül arckifejezése, majd belépünk a plázába.

 ***

Bő egy óra séta és ruhapróbálás után úgy döntünk, hogy beülünk a mekibe. Oli megrendeli a fél kínálatot én meg a másik felét. Szörnyen éhes lettem és ma még nem is ettem semmit. Körülbelül 5 percen belül már tálcával a kezünkben keresünk helyet magunknak. Találunk is és mint valami bivaly, úgy vágja át rohanva Olivér a sorokat, hogy miénk legyen az az asztal. Mire odaérek a fiú már megette a sült krumplija negyedét. Leveszem a kabátom, ráterítem a székre és leülök. Felhúzom a pulcsim ujját, majd megfogom az egyik csibeburgerem. Beleharapok, majd megszólal tele szájjal a velem szemben ülő kismalac.

-Szörnyen lassan eszel – mondja és hozzávágok egy kisebb darab sült krumplit. Kisujjammal kiigazítom a szőkés barna hajamat szememből és tovább falatozzuk az egészségtelen gyorskaját.

Fél óra múlva már újra a kis sétányon vagyunk, kéz a kézben. Kezdek hozzászokni ehhez a hazudozáshoz, de azért még nyomja lelkemet, hogy ennyi embert becsapunk. Csak szótlanul, bámulunk ki a fejünkből és egyre lassabb tempóba megyünk. Én azért, mert tele vagyok kajával, Oli meg gondolom táncoló sajt burgerekről álmodik nyitott szemmel. Nem is csodálkoznék akkora mennyiség után, amennyit megevett.

-Olyan furcsa ez az egész – mondja a nagyvilágba és felnéz az égre.

- Mi? – már titkon kezdek reménykedni, hogy a hamis barátnő alakításom dicséri meg, vagy csak simán megdicsér. Vagy csak mesél nekem valamit az életéről, valami izgalmasat.

- Az, hogy teljesen tele vagyok, életembe először – felvonja szemöldökeit és csodálkozó tekintettel mered rám én meg gondolatban háromszor fejbe verem magam a kisfiús viselkedése miatt.

Prológus

Az élet olyan, mint a tánc. A zenétől függ, vagyis az emberektől. Valamikor gyorsulunk, akárcsak a ritmus. Van mikor lassítunk, mint egy romantikus tangó. Mindig lépésben kell maradnunk. Nem szabad lemaradni, se előresietni. Ritmushoz kell igazodnunk, a zene irányít. Én csak egy bábu vagyok. Akit mindenki bárki mozgathat. Pontosan így volt ez az X-Faktor menedzsmentjeivel is. Épp éltem mindennapi tempómat, mikor beleszóltak az én saját életembe. A saját koreográfiámba. Egyenes a ByTheWay egyik tagjának karjaiba.